2014.03.25. 13:49
Tuesday
Arsenal - Swansea
Az Arsenal egy sokkoló, 6-0-s vereség után játszik az Emirates Stadionban, az ellenfél a kiesés ellen harcoló wales-i alakulat, a Swansea. Az Ágyúsok szélsőséges szezont játszanak, nagy győzelmek és óriási vereségek szegélyezik a piros-fehérek útját. A londoniak nemrég búcsúztak a Bajnokok Ligájától, a riválisok elleni vereségek miatt pedig távolodni látszik az áhított angol bajnoki cím is. De még nem úszott el teljesen, ehhez pedig most MUSZÁJ győzniük. Hazai pályán ez eddig elég jól ment, tíz győzelem, három döntetlen és mindössze csak egyetlen vereség. ( Az Aston Villa nyert nagy meglepetésre 3-1-re Londonban még tavaly augusztusban. )
A Swansea nincs különösen jó formában, régóta nem nyertek semmilyen fronton. Idegenben sem remekelnek ebben a szezonban, november óta nem nyertek bajnokit idegenben, akkor a sereghajtó Fulham-et verték 2-1-re. Ugyanilyen arányban veszítettek viszont az Arsenal elleni hazai bajnokijukon, és most szem számíthatnak sok jóra.
Az Arsenal behúzza ezt a meccset, hiába kellene a kiesés ellen harcoló Swansea-nak is minden megszerezhető pont. Nagy meglepetés lenne a vendégsiker, ezért a hazai győzelemre adott 1.57 szerintem kifejezetten jó ajánlat.
Leicester - Yeovil
Az angol második vonal éllovasa, a Leicester az egyik utolsó helyezettel játszik. Óriási a különbség a két csapat között, ami a statisztikákat illeti. A Leicester 36 meccséből csak ötször hagyta el vesztesen a pályát, a Yeovil viszont 37 eddigi bajnokiján 30-szor képtelen volt győzni. Az éllovas hazai mérlege is lehengerlő, a Yeovil meg elvétve nyer csak idegenben meccset. Elég valószínűtlen, hogy a bajnoki címre jó eséllyel hajtó, ráadásul kiváló formában lévő Leicestert meg tudják állítani.
Többgólos Leicester-sikert várok, ennek az odds-a 1.80.
Burnley - Doncaster
A Leicester ádáz üldözője, a Burnley is kötelező győzelem előtt áll. Az ő ellenfelük talán még "kellemesebb" is, legalábbis abból a szempontból, hogy a Doncaster egy picit távolabb áll a kieséstől, mint a Yeovil. Szintén fontos, hogy a Burnley hazai pályán egészen meggyőző, egyedül ők nem veszítettek még meccset otthon, míg a vendégcsapatnak egyetlen egyszer sikerült eddig idegenbeli fellépésen győzni. A bajnokság véghajrájában egy ilyen meccset egyszerűen hozni kell, a Doncasternek pedig lesz még könnyebb fellépése is, hogy elérje a tisztes bennmaradást.
Ilyen előjelekkel első osztályú bajnokságban nem lenne 1.50 a hazai győzelem odds-a, de mivel az alacsonyabb osztályokban azért nem olyan nagyok a különbségek, így ilyen magas a nyereményszorzó. Megéri rátenni.
Leyton Orient - Oldham Athletic
Még lejjebb megyünk, még kisebbek a különbségek. Az angol harmadik osztály ( még ha annak neve League 1 is ) egyik nagy bajnokesélyese a szerény képességű Oldhamet fogadja. Az egzotikus nevű Leyton Orient néhány bukdácsolás után is harcban van a feljutásért, nyilván mindent meg is tesznek majd a sikerért. Legutóbb, a Brentford ellen szinte felborították a pályát, mégis vesztettek, de a mostani ellenfél azért nem annyira harapós, így ez talán nem lesz vereség a hazaiaknak. De könnyű meccsre sem számítok! Az Oldham még simán kieshet, ráadásul nagy vereségekbe nem szokott belefutni. Ritkán nyernek ugyan, de egy döntetlenre bármikor, bárhol lehetnek jók.
Úgy érzem, most ez a maximum, amit elérhet a vendégcsapat, de mivel az Orient mostanában azért meg-megbotlott, az óvatos kétesélyt javaslom, azaz 1X, ennek az odds-a 1.25. Aki inkább mégis kockáztatna, megteheti, hiszen a hazai győzelem vastag, 2.00-s nyereményszorzót kapott.
Wolverhampton Wanderers - Colchester
A szebb napokat is látott hazai farkashorda, a Wolves vezeti az angol harmadik vonal küzdelmeit, de vesztett pontok tekintetében jobban áll náluk a Brentford. A Wolverhampton ebben a párosításban idegenben is biztosan győzött, 3-0-ra, és most is abszolút esélyes. A legutóbbi hazai meccsén a Wolves csalódást jelentő 0-0-t játszott a Colchesterhez hasonlóan harmatos Shrewsbury ellen, egy újabb otthoni pontvesztést aligha tolerálnak majd az igényes szurkolók. A Colchester 17 eddigi idegenbeli fellépésén csak háromszor győzött, viszont jó sok döntetlenje van, szám szerint 8. Az élcsapatok ( L. Orient, Brentford ) otthonában azonban rendre elbukott. Furcsa lenne, ha most nem ugyanez történne, ezért a hazai győzelemre tippelek, melynek odds-a 1.33.
· 4 trackback Szólj hozzá!
Címkék: wolves leyton arsenal orient leicester swansea colchester yeovil oldham
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: .it links 2019.04.02. 02:27:26
Trackback: italian links 2019.04.01. 06:11:55
Trackback: .it links 2019.04.01. 02:03:27
Trackback: .it backlinks 2018.06.19. 21:34:40
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.